Külön van a cukor, külön a kakaópor, és külön a tej...

Örömérzés, hogy reggel rájövök, még élek. Ennek nagyon tudok örülni. Érdemes állandóan ezen az érzésen rajta lenni. Soha nem szabad elfelejteni szerintem, hogy ez a lét mennyire átmeneti. A halálról azt gondolják sokan - az úgynevezett civilizált országokban -, hogy az egy csúnya dolog, pedig különböző kultúrált helyeken, az élet részeként fogják fel. Szép megünneplése van emberek távozásának, és egyáltalán nem olyan félelmetes, mint a mi világunkban. Az ember, ha egy picit logikusan végig gondolja, rájöhet, hogy nekik van igazuk. A nagyon sok millió évhez képest, amit az ember nemléttel tölt el, tényleg egy villanás ez az egész. Igazságtalannak tartanám, ha a sok millió évet gondolnánk nagyon csúnya mumusnak, miközben fölmagasztalnánk ezt a pár pillanatot azzal, hogy na ez az igazi, és a többi negatív.

Érdekes paradoxon, de az élet része az is, hogy nem vagyunk. De ettől nem kellene megijednünk. Átgondolandónak érzem, hogy milyen izgalmas és szép dolog, ha a világegyetemet úgy tekintjük, mint egy hatalmas nagy egységet, aminek részei vagyunk, akkor is, amikor úgymond nem pont ebben a sorrendben vagyunk összerakva. Itt gondolok arra, hogy külön van a cukor, külön a kakaópor, külön a tej, és mikor ezt egybe rakjuk, akkor kakaó lesz. Na igen, de előtte, meg utána az nem kakaó, de attól nem kell megijedni, mert mi részei maradunk a világnak. És ilyen értelemben ez azért egy picit megnyugtató.

Kapuk:

Nagyon fontos, hogy az ember kondícióban tartsa a lelkét. Ha az ember úgy él, hogy igyekszik a gyermeki látásmódot táplálni, akkor nagy baj nem lehet. Mindig akkor van a gond, ha az ember becsukja ezeket a kapukat, és azt gondolja - az egyik leghibásabb elképzelés -, hogy én már felnőtt vagyok. Ezzel a gondolattal vág be egy hatalmas kaput maga mögött, és aztán onnan már nagyon nehéz visszamenni.

Soha ne felejtsük el azt a nagyon fontos gondolatot, hogy a művészetekben, és a tudományokban mindig azok járnak legelöl, akik ledobják magukról azokat a sémákat, amelyeket az úgymond felnőttek megpróbálnak sulykolni belénk. Tehát, hogy ez a dolog ilyen, az a dolog olyan, ez így van, az úgy van. Közben pedig, néhány művész és tudós, előáll egy teljesen új megközelítéssel, és akkor mindenki elámul. Ezek az egyének nyitják ki a szemünket egy új világra.

Mindig a gyermeki látásmód az, ami lehetővé teszi, hogy picit szélesebben lássunk rá erre a világra. Szent-Györgyi Albert, Nobel díjas tudósunk mondta, hogy ha valamilyen ötlete volt, amit közzé tett, és arra nem indult be az ellenállás, és nem szidták őt, akkor érezte, hogy újabbat kell kitalálni, mert úgy tűnik, hogy azzal valami baj van.