A L’art pour l’art Társulat mai, szegedi előadása előtt egy hónappal minden jegy elkelt. A Besenyő család Pandacsöki Boborjánja és Anti bácsija, Dolák-Saly Róbert arra kéri az est közönségét, hogy ma senki ne menjen forgalmas helyre, mert a baleset általában megakadályozza a színházlátogatást – kórházi fellépésre pedig egyelőre nincs mód.

-         Kávé, konyak, cigaretta?

-         Nem tudok róla, hogy élnék vele. De lehet, hogy mások már láttak cigarettázni, kávézni és konyakot inni. Ha ez így van, akkor jelentkezzenek, mert engem is érdekelne, hogyan történt.

-         Alkohollal sem találkozott?

-         Dehogynem. Amikor a közértben kerestem a vajat, három söröspalack eltakarta. Odébb kellet tennem, hogy a vajért be tudjak nyúlni.

-         Véletlenül nem üveges tej volt?

-         Az is lehet, mert nagy felfordulás volt a boltban. De az is lehet, hogy hazudok. Előfordulhat mindkettő.

-         Milyen a viszonya a fakanállal?

-         Baráti. Ha a kezembe kerül, ügyelek arra, hogy ne sérüljön meg. Soha nem törtem el a fakanalat csak azért, mert ott volt, Ráadásul nem is faragok belőle semmit.

-         De felismeri a fakanalat?

-         Az egyik vége szélesebb, mint a másik.

-         Eddig akár a lapátról is beszélgethettünk volna.

-         Nem arról volt szó?

-         Szeret enni?

-         Fakanállal nem. Az ebédet viszont szeretem. Függetlenül attól, hogy délben vagy este fogyasztom-e el.

-         És mit eszik?

-         Céklát, ha nincs más otthon. Ha van más is, akkor a cékla háttérbe szorul, mert másból annyit eszem, hogy már nem vagyok éhes céklára. Ha a leves kiadós, akkor ott megállok, mert tudom a mértéket.

-         Ezek szerint jól főz a felesége.

-         Így van, plusz még előfordul olyan is, hogy az étkezés étteremben történik.

-         Fogyókúrázott már?

-         Előfordult. Hol nagyon, hol kevésbé. Amikor fogytam, nem direkt csináltam – később vettem észre.

-         Kedvenc étele?

-         A cékla…

-         Mióta?

-         Egyszer ettem gyerekkoromban, és akkor jöttem rá, hogy a cékla olyan ennivaló, amelyik finom. És abban a pillanatban már tudtam, hogy hosszabb távú, komoly kapcsolat van kialakulóban az említett étellel. Így is lett.

-         Ha már itt tartunk: szőke, barna vagy a fekete az ideálja?

-         Azt szeretem, ha valaki melíroztatja a haját: a harmada szőke, a harmada barna, a harmada fekete. Külön nem szeretem, mert hiányérzetem van. A páromat is ezért találom meg könnyen a tömegben, ha eltűnik a látókörömből, mert jellegzetes, három színű hajáról azonnal beazonosítom.

-         Ha megkopna a melír, és eltűnne a felesége, megbocsátana?

-         Persze, festés után úgyis előkerülne.

-         Ezek szerint ön megbocsátó típus?

-         Ahogy vesszük. Olyan előfordult már, hogy nehezen bocsátottam meg. Egyszer például szögeltem, és ráütöttem a kezemre. Utána egy hétig nem álltam szóba magammal. Egy hét múlva kénytelen voltam, mert az egyik hivatalban meg kellett kérdeznem magamtól, mennyi pénzt kell befizetni? Ha nem mondtam volna meg magamnak, akkor lehetetlen lett volna ezt a szorult helyzetet megoldani. Innentől kezdve elkezdtünk beszélgetni.

-         Kinek nem tud megbocsátani?

-         Neil Armstrongnak, aki először a Holdra lépett, mert megelőzött. Ezért nagyon dühös vagyok rá.

-         Volt már olyan, hogy önmagának nem bocsátott meg?

-         Persze. Egyszer arra ébredtem fel, hogy megharaptam magam. Ezt soha nem fogom megbocsátani. Hogy egy ember harap, már az is nagyon elítélendő – hiszen az állatok szoktak harapni, de az, hogy a megharapott én voltam, akárhogyan is próbálom megmagyarázni, képtelen vagyok felfogni.

-         Pedig azt olvastam az életrajzában, egyik vágya, hogy kutya legyen.

-         De nem sikerült – sajnos. Mert bárkivel beszélek, azt érzékelem, hogy emberszámba vesznek. Ha kutya lennék, és úgy haraptam volna meg magam, megbocsátható lenne. Így sajnos nem.

-         Állatbarát hírében áll. Most milyen állatokat tart otthon?

-         Van egy fakutyám, egy plüsshernyóm, és kaptam egy döglött tehenet fiataloktól. (a tehén mi voltunk április 20.-án! ~ Papucs) Ezeket gondozom. Korábban voltak élő állataim is, de fordulatot vett az életem és most nincsenek.

-         Állítólag ön sokat sportol, csak titokban?

-         Igen. Nagyon sokat megyek gyalog. Otthon a lakásban van egy lépcső, és azt naponta legalább ötvenszer föl-le megteszem.

-          Hány fokos a lépcső?

-         Tizenhét, de amikor már ötvenszer megteszem, akkor a hőmérséklete is tizenhét fokkal emelkedik odafent.

-         Három kívánság?

-         Várjunk csak, egy kicsit gondolkodnom kell, mert ez most egy nagy lehetőség. Szeretném, ha valaki feltenné azt a kérdést, hogy mi a három kívánságom. Ez teljesült. Második: szeretnék erre nagyon frappánsan válaszolni. Ez nem teljesült. Harmadik: ennek örömére legyen világbéke – súgta a menedzerem.

Dolákos lecsó

Fantasztikusan tudok lecsót főzni. A kellékeket odakészítem az asztalra: a konyhai eszközöket és azokat az élelmiszereket, amiből készül a lecsó. Utána bezárkózom a konyhába, hogy senki ne zavarjon – még a telefont is kikapcsolom. A harmadik fázis a legfontosabb: megcsinálom a lecsót. Nagyon fontos, hogy a végtermék melegebb legyen, mint a kiindulóanyag. Így ízletesebb. Majd feltálalom. És a legvégén, ha sótlan, picit megsózom. Ezután jöhetnek a vendégek megenni.