Szombat délután két teltházas előadáson is láthatta a kecskeméti közönség a L'art pour l'art Társulat "Két férfi, egy nő meg egy férfi" című legújabb műsorát. Bár évek óta nem találkozhatunk velük képernyőn, népszerűségük mégis töretlenül növekszik.
Az előadás után Dolák-Saly Róbertet kérdeztük a társulatról és saját zenészi tevékenységéről:

Két évente jelentkezik a társulat új esttel. Ez a szünet tudatos marketing fogás, vagy egy ilyen bonyolult színházi előadás összeállításához idő kell?

Amikor egy színdarabot sokszor bemutattunk Budapesten, és körbevittük az országon, és ha úgy ítéljük meg, hogy mindenki látta, aki csak akarta, akkor állunk neki új estet írni. Korábban előfordult, hogy évenként álltunk elő új műsorral. Az utóbbi három előadás azonban annyira sikeres volt, hogy többen és többször jöttek el megnézni, mint régebben, emiatt húzódtak két évig ezek a turnék. A Két férfi, egy nő meg egy férfi is ilyen előadás lesz, ez most már kiderült a fokozott érdeklődésből. Persze mi ennek nagyon örülünk.

Van-e olyan állandó közönség vagy törzshely, ahol a készülő jeleneteket letesztelik?

A Budapest Bábszínház a rendszeres helyünk, ahol a társulat állandóan fellép. Az is előfordult, hogy egy vidéki kulturális intézményt kaptunk - valahol Pest közelében - próbahelyként, ahol azon melegében gyorsan be is mutattuk az épp akkor elkészült műsort. Mindig egy adott helyzet pillanatnyi állapota határozza meg, hogy hol lesz a bemutató. Legtöbbször azonban a Budapest Bábszínházban láthatja a közönség először a darabjainkat.

A honlapjukon közzétettek egy írást arról, hogy kész a társulat arra, hogy ismét a tévé képernyőjén szerepeljen, ha művészi szabadságukban nem korlátozzák. Gondolom Ön is érzékeli a népszerűség-növekedést. Mikor jön arra rá a média, hogy nekünk a L'art pour l'art Társulat úgy kell, ahogyan a színházban látjuk?
Nem politikai kabarét, hanem a megszokott abszurd humort igényeljük önöktől.

Éppen most láttam a színházi folyosón, a falra kitűzve egy íróval készült interjút, amiben az szerepel, hogy a vezető értelmiséget bekebelezte a politika. Nahát ezt én a L'art pour l'art Társulatra nézvést nem tartom érvényesnek, mert a társulatunk - amely úgy gondolom eléggé hangsúlyos része a magyar kulturális életnek - közel 22 éve, soha nem állt egyik zászló alá sem, és soha nem is fog. Valószínűleg ez az állhatatosságunk sokaknak böki a szemét, és az is, hogy mindig a saját utunkat jártuk. Ha úgy kellünk, ahogy vagyunk, politikamentesen, szívesen vetjük latba tehetségünket, hogy a nagyközönség nívós műsorokat kapjon.

Csak épp a L'art pour l'art Társulat mellett nem igen van más, aki ne hódolt volna be.

Érezzük is ennek a kellemetlen hatásait, hiszen nyilvánvaló, hogy akik különböző politikai csoportosulásokhoz igazodnak, és fújják mások mondatait, azok komoly támogatással és hátszéllel dolgozhatnak. Mi a közönség igényes szórakoztatását választottuk, és nem a gyűlöletkeltést, és az üres politikai szólamokat a későbbi "jutalmazások" reményében. Úgy gondolom, hogy ez eddig nagyszerűen működött. A közönség is érzi és értékeli, hogy nem vagyunk megvehetők.

Az Ön 1995-ben megjelent Őskor című albuma szakított a humorral. Van-e, és lesz-e még ilyen komoly hangvételű próbálkozása?

Ha visszanézzük a honlapomon a különböző nyilatkozatokat, legalább nyolc éve mondogatom, hogy folytatom a - nem kifejezetten L'art pour l'art-os - zenei tevékenységemet. Azonban most van egy olyan dolog, egy olyan konstelláció, ami tényleg komolynak tűnik. Azzal a barátommal, akivel korábban is együtt dolgoztam, most már elhatároztuk, hogy csinálunk valamit, mielőtt feldobjuk a talpunkat. Már el is kezdtük ezt a munkát, s remélem hogy a közeljövőben el is készül. Ez a közeljövő zenei szempontból mindig legalább egy év távlatot jelent.

Az Őskor albumon megjelenő gondolatokat, világnézetet több mint egy évtized távlatából még vallja-e, vagy ez változott? Még mindig az őskorban élünk?

A véleményem nem változott, azok a dalok még most is aktuálisak. Ugyanakkor soha nem az a lényeg - és ez egy nagyon fontos gondolat - hogy az ember mit ír, hanem az, hogy hogyan. Hiszen már mindenről írtak évtizedek, évszázadok folyamán. Nem a téma a fontos, hanem az a mód, ahogyan hozzányúlunk az adott mondanivalóhoz. Ez a "hogyan" a művészet legfontosabb eleme. Mindenki tudja, hogy rossz az, ahogyan együtt élünk, ezzel nem mond újat Az Őskor című lemez sem. Mindenki tudja, hogy a szerelem az jó, de néha fájdalmas. Erről azonban lehet közhelyszerűen beszélni, és eredeti módon is. Ha röviden meg kéne fogalmaznom azt, hogy a most készülő dalaim mennyiben térnek el, a régebbiek hangvételétől, azt mondanám, hogy ezekben minden bizonnyal jelen lesz a csipkelődős, ironikus hangom is. Az Őskor túl komor volt a mostani énemhez képest. Természetesen a véleményem nem változott, csak ugyan azokról a dologról egészen másképp fogok énekelni.