Kreatív őrültnek tartja magát, akit az tart életben, ha bármit kitalálhat, alkothat. Legyen az jelenet, muzsika, képregény vagy bármi. Dolák-Saly Róbert mindegyik feladatot szívesen csinálja. Ezért is szeretne olyan világban élni, ahol mindenki örömmel végzi a munkáját és ért is hozzá. Hogy mindez hamarosan megvalósulna, abban azonban nem hisz. Ettől is érzi magát rosszul Magyarországon. Mégsem bír elszakadni ettől a helytől, hiába volt erre már többször lehetősége. A világot mindenesetre elég sötét színben látja. Ő azonban azt szokta mondani, csupán realista.

- Hallatlanul népszerűek lettek a Besenyő családdal. Arra azonban biztosan kevesen emlékeznek, hogy annakidején ön már egy televíziós versenyen első helyezést szerzett.

- Nagyon régen volt mindez, 1980-ban. Egy tehetségkutató könnyűzenei versenyt nyertem meg, de mindennek persze semmi haszna sem volt. Mi magyarok nem foglalkozunk azzal, ha valaki jó vagy tehetséges. Mindenki csak a saját útját egyengeti. Legalábbis ez az én véleményem.

- Sok fiatal muzsikus lesz egyik napról a másikra népszerű.

- Meg kell vizsgálni, hogy mi a cél. Úgy veszem észre, a zeneiparban nem a tehetségek felfedezése a lényeg, hanem a minél több pénz megszerzése.

- Őskor című, Emerton-díjas lemeze tudtommal sem olyan ismert, mint például a L'art pour l'art-os felvételei.

- Ahogy a L'art pour l'art Társulat igazolja, bármikor készíthettem volna kapós muzsikát. Ha el kezdek a közönség szempontjából gondolkozni, éppen az az üzenet vész el, amelyet én fontosnak tartok. Ha szerencsém van, akkor olyan zenét komponálok, amely a publikum és az én igényeimet is kielégíti. Nem így alakult.

- Nem fájdalmas egy alkotónak, ha csak egy szűk kör ismeri a szerzeményeit?

- Szerencsére a L'art pour l'art mindezt ellensúlyozta. A közönségsiker kárpótolt az előző, ismeretlenségben töltött évekért, s nem kellett kompromisszumokat kötnöm. Ráadásul a humorban is olyat alkothattam, amiért bármikor vállalom a felelősséget.

- Az angol abszurd humort egyébként is szereti?

- Igen, de ez nem angol, hanem magyar abszurd humor. Jóval azelőtt kezdtünk foglalkozni vele, mielőtt az angol abszurd Monthy Pithon-sorozatot vetítette volna a televízió. Csak azóta gondolja mindenki, hogy mi is hasonlót csinálunk. Egyébként nagyon jól érzem magam benne.

- Mi a helyzet most a L'art pour l'art házatáján?

- Év eleje óta áll a tévénél két forgatókönyvünk, de talán lassan készülhetnek belőle új felvételek. Októbertől kezdünk turnézni a társulattal, amely most Pethő Zsolttal egészült ki. Ugyanekkor jelenik meg a harmadik CD-nk és kazettánk is.

- Ön ebben a társulatban a színészi énjét is kiélheti. A rajz-biológia szakos tanár mindig is vágyott a rivaldára?

- A Színművészeti Főiskolára kétszer is jelentkeztem az érettségi után. Nem győzöm azonban hangoztatni, hogy Magyarországon vagyunk. Senki sem vette észre, hogy van valami közöm ehhez a műfajhoz. Ennyi idősen már azt mondom, ők tévedtek. Örülök azonban annak, hogy így alakult, s nem lett színész-diplomám. Az ugyanis, amit mi csinálunk, egyfajta antiszínészet, amelyet igyekszünk a hivatásosok manírjai nélkül megvalósítani.

- Teljesen önmagából meríti Pandacsöki Boborjánt is?

- Boborjánt egy régi barátnőm fedezte fel bennem, s mindig kért, hogy idézzem fel újra és újra ezt a figurát. Anti bácsit, a jellegzetes hanghordozást, a mozdulatokat pedig még nagyon régen, Lantos P. István barátommal találtuk ki.

- Kanyarodjunk vissza a sikertelen felvételihez. Mit csinált utána?

- Négyszer jelentkeztem az Országos Rendező Irodánál, hogy zenészként működési engedélyt kapjak. Háromszor rúgtak ki, sőt még egy levelet is küldtek, amelyben nyomatékosan megkértek, legközelebb lehetőleg ne jelentkezzem. Az akkori bizottságból néhányan ma is a zenészkollégáim.

- A színház vagy a zenei mánia kezdődött előbb?

- A zene. Tizenkét évesen kezdtem el gitározni, édesapámat követve. Ő hívta fel a figyelmemet a jazzre és Szörényi első alkotásaira is. A staféta átadása remekül sikerült és nagy Illés-rajongó lettem. Az édesapám példáján kívül volt egy másik ok is, amiért el kezdtem gitározni. Szerettem volna a lányok és a társaság kedvence lenni. Hát, nem bántam meg, hogy ezt a műfajt választottam.

- Eszébe sem jutott, hogy a Zeneművészetire jelentkezzen?

- Nem vagyok kiváló hangszeres zenész. Nincs abszolút hallásom és nem túl jó a zenei memóriám. Ez azonban nagy szerencse is a számomra, mert így teljesen szabad kezem van, amikor dalszerzőként dolgozom. Nem lett volna jó nekem a főiskola. Lehet, hogy komolyabb alapokat kapok, de ott csinálni "kellett" volna a dolgokat, szigorú keretek között. Dankó Pista unokaöccséhez jártam gitárórákra. Amikor a tanár szólt az édesanyámnak, hogy tehetséges vagyok, körülbelül akkor hagytam abba a tanulást. Beatles- és Illés-számokból képeztem magam, autodidakta módon. Már az első pillanattól születtek a saját szerzeményeim is. A zene egyébként a mai napig különleges helyet foglal el az életemben. Örömmel lépek fel a társulattal, írok jeleneteket is, de a muzsika valahogy más.

- Született azért önnek egy sikeres gyereklemeze is. Gondolom, mint pedagógus, szívesen komponált zenét a legifjabbaknak.

- Persze, hiszen szabadfoglalkozású művészként gyakran léptem fel gyerekshow-kban. Régen, miközben játszottam, a fiatal közönség ordítva követelte rajtam Szergej bohócot. Hálátlan feladat volt. Szerencsére azóta már engem követelnek. Tervem szerint Nagy Natáliával kiadunk egy új gyereklemezt, melynek dalai már évek óta készen vannak, csak nem volt időm velük foglalkozni. (Natália távozása után ebből egyenlőre nem valsóult meg semmi; ám a Videóinterjúk "Jövendőbeli tervei" között említést tesz egy újabb gyermekalbumról.- P a p u c s)

- Ennyire szereti a gyerekeket?

- Legalábbis igyekeztem magamban megőrizni azt az időszakot. Amikor még tanítottam, majdnem kirúgtak az iskolából, mert matekóra helyett lent fociztam velük az udvaron. Képesítés nélküli pedagógusként alsósokkal foglalkoztam, majd a diplomámmal rajz-biológia szakos lettem. Összesen három évig bírtam az iskolában. Az ottani munka azonban az ember összes energiáját elszívja, nem lehet mellette alkotni, ezért is választottam a szabadfoglalkozást.

- Abban, hogy a rajz-szakon diplomázott, gondolom, szerepet játszott az is, hogy festőművész a nagyapja.

- Igen, de ugyanilyen fontos volt az, hogy az édesapám remekül rajzolt. Mindketten polihisztorok voltak. A nagypapa amellett, hogy festett, Győrben megalakította a bokszegyesületet, apám pedig nemcsak grafikákat készített és gitározott, hanem könyvkötészettel is foglalkozott, egyébként pedig mérnök volt. Tőlük a művészetek iránti fogékonyságot örököltem, édesanyámnak pedig az érzékenységemet köszönhetem.

- Bár a rajztanárságtól elszakadt, azért a rajzolás, az alkotás a mai napig megmaradt.

- Igen, készül most egy könyvem, s ebben többek között mindenféle jópofa, általam készített képregény is szerepel majd. Remélhetőleg a közeljövőben napvilágot lát a kötet.

- Annak idején a tanítás helyett a szabadfoglalkozást választotta, gyerekhaknikat, előzenekarozást. Meg lehetett mindebből élni?

- Nem. De szerencsémre mindig akadt valaki, aki valahogy átsegített a nagyon nehéz helyzeteken.

- Önnek volt együttese is, a DSR Band, de ez a zenekar csak rövid ideig működött. (Robi honlapján sok cikk van róluk, főleg az Ifjúsági Magazin legkorábbi számaiban. - P a p u c s)

- Eléggé makacsul öntörvényű voltam a zenében, s úgy éreztem, nincs szükségem társakra, meg tudok mindent csinálni egyedül. Egyrészt igazam volt, másrészt azonban tévedtem. A közös muzsikálás során nagyon jó az, hogy a többieknek is vannak ötletei, elképzelései.

- Azért bármit csinál is, úgy látom, mindig a zenéhez kanyarodunk vissza. S az ön muzsikája azért az eltelt évek alatt rengeteget változott.

- Régebben halálosan összeráncolt szemöldökű dalokat írtam. Az emberek óriási depresszióval távoztak a koncertjeimről, eléggé vitriolos véleményem van ugyanis a világról. Azóta azonban megtanultam az eseményeket más oldalról is szemlélni. Ha két órán keresztül minden mélybordó, elfárad a közönség. De nemcsak ők. Én is. Ezért időnként humorral kell oldani az egészet. Ettől függetlenül azt mondom, én nem pesszimistán, csak realistán látom a helyzetet.

- Abban viszont, amit csinál, maradéktalanul boldog.

- Szerencsésnek is érzem magam ezért. Csak ettől még engem kiborít, hogy azt látom, az értékek teljesen a fejükre álltak. Szinte senki sem azzal foglalkozik, amihez ért. Engem nem tesz rózsaszínné a saját karrierem. Talán éppen azért, mert sokáig voltam lent.

- Akkoriban, amikor sikertelenül mentek a dolgai, egy pillanatig sem gondolt arra, hogy mást kellene csinálnia?

- Nyolc évvel ezelőtt úgy döntöttem, mindent befejezek. Aztán külső és belső ráhatások miatt úgy határoztam, teszek egy próbát. Ekkor kértek fel a gyereklemezre, amely végül nagyon pozitív visszajelzést hozott. Pedig ugyanaz az anyag volt, amit előtte négyszer adott vissza a lemezgyár. Ezért nem hiszek a díjakban sem. Ha holnap királlyá koronáznának, azt sem tudnám komolyan venni.

- Rajzolás, írás, komponálás és a Társulat. Hogyan osztja be az idejét?

- A Társulat ügyei valóban rám szakadtak, úgyhogy elég nehéz a helyzetem. Reggel elintézem a papírmunkákat, telefonokat. Délután szaladgálok stúdiókba, fellépésekre, s éjszaka esetleg írással és komponálással is foglalkozhatom. Azért még néhány hobbimra is igyekszem időt szakítani, nagyon szeretem például a természettudományos filmeket, videokazettán gyűjtöm őket. Érdekes módon, ritkán olvasok regényt, általában inkább versekkel vagy természettudományos könyvekkel kapcsolódom ki.

- Ha most leltárt készítene eddigi életéről, milyen lenne a mérleg?

- Elégedett vagyok. Gyerekként arra vágytam, hogy azt csinálhassam, amit szeretek, s ez sikerült. És annak ellenére, hogy rengeteg keserű dolgot mondok, nem vagyok keserű. Örülök, hogy alkothatok, s szeretném, ha sokan élhetnének olyan elégedetten a hivatásukkal, mint ahogy én.

Réfi Zsuzsanna