Megérkezik a filozófus. A színpadon székek, asztal. A két riporter bekíséri. Mindenki leül. Kezdődik a nagy attrakció. A közönség is kérdezhet. Az egyik riporter felvezet. Elmondja, hogy tudósunk nem szokványos, elutasít minden nézetet. Emiatt hagyta ki az egyetemet. Majd ha ő is tananyag lesz, esetleg elmegy hozzájuk tanítani. A megoldás itt van a szemünk előtt, csak nem vesszük észre. Ő észrevette. Csak olvasni kell a dolgok szimbolikájából. Már aki tud. A számok, szavak, csillagok, színek, szagok, lapok mindent elárulnak. A riporterek alázatosan kérdezgetnek, ő ügyesen válaszol. Mindent tud. Nem bizonytalankodik. Az élet így, az élet úgy, nem olyan bonyolult dolgok ezek. Csak nem vagyunk elég bátrak hozzá. Ő bátor. Ezért tart itt, ahol. Ő a kérdezett – aki nem – fél. Aztán jön az első közönségkérdés a házasságról és a harmóniáról. Szeme se rebben. Ezek kis dolgok. Jobban szeret a világról beszélni, az egészről, a nagy összefüggésekről.
A kis kérdések a nagyokból következnek. Elég azokat megválaszolni. Most mégis megkegyelmez. Kifejti, hogy szimpatikus a hely, és kivételesen felel a kis kérdésekre is. Szeretet, család, gyermek, nevelés, a házastársak felelőssége… természetesen ő is házas.
A kísértés nem győzhet rajtunk, ha nem akarjuk. Márpedig mi nem akarjuk. Nem olyan nagy ügy. Ő az életével bizonyít.
Egy vastag szájú nő az első sorból tanácsot kér. Hogy a vőlegénye… hát az igazat megvallva… most már egy ideje… szóval, hogy mi a teendő ilyenkor. Egy másik kéz is lendül, egy lila blúzos fiatal lányé. Neki is gondjai vannak.
A filozófus elnézően mosolyog. Ha helyesen állunk hozzá, bármilyen baj orvosolható. Szavai nyomán most minden olyan egyszerű. Olyan nyilvánvaló. Csak ezt kell figyelembe venni meg azt, csak így kell átgondolni meg úgy. Ahogyan ő szokta. Kérdeznek még páran. Érdeklődnek, hogy neki van-e gyereke. Van. Hat. És hogyan nevelte őket? Kiderül, hogy ez nem ide tartozik. Sokkal fontosabb a tendenciákat figyelni és az irányvonalakat.
Az eget, a földet, a tűz és a víz transz-meta-ezohiszterikus egymásra hatását, az áramlatok erejét és az erők áramlatát. Különös tekintettel a pillanat jelentőségére és a jelen pillantására, amely éppen itt van, vagyis nem máshol, hanem itt. Az elmélet elmagyarázódik, és tátott fülekre talál. Az idegen szavak nagy rutinnal ugranak ki az előadó szájából. Nem zavaró, hogy nem érti őket senki sem. Sőt jobb is így. Még nagyobb áhítattal hallgatják a tekintélynövelő titkos szavak tudóját. A monológ végén a riporterek le vannak nyűgözve és megköszönik.
A filozófus javasol: ha valakik személyesen akarnak kérdezni, tegyék meg, aztán a vastag szájúra néz és a lila blúzosra. Hatalmas taps. Az emberek lassan kitódulnak a teremből. A vastag szájú és a lila blúzos már lázas szemekkel ott állnak, mert személyesen akarnak kérdezni. A filozófus kártyát húz és javasol: a kocsijában válaszol a vastag szájúnak, és a lila blúzossal holnap találkozik, ha nincs ellene kifogásuk. Nincs. Megteszik…