Maratonira sikerült a fellépés – négy órán át tartott úgy, hogy az egyharmadát kihúzták. Az idén is készülnek valami hasonlóval. Apropóját nem nagyon kell keresni: az új társulat 2007-ben lesz 10 esztendős.

Új műsor a buszban

– Önálló estjén Laár Andris verseket mondott. Meghívott: játsszam el saját dalaimat a humoros jelenetek között. Megoldhatatlannak tűnt: nem lehetett áthangolni a közönséget, és arra biztatni, függessze fel a nevetést. Volt közöm a műfajhoz.

Még gimnáziumban egy osztálytársammal, Szerémi Zoltánnal abszurd jeleneteket írtunk és vettünk fel magnóra, saját szórakoztatásunkra.
Amikor a társaság vidékre utazott, a buszban egy új műsor született. Így lett a tervezett néhány fellépésből új néven új társulat.

Tíz esztendeje más felállásban – Pethő Zsolttal és Szászi Mónival – tevékenykedünk. Nehéz műfaj a miénk: ha a közönség nem nevet, akkor nem jó a műsor. Itt „kézzelfogható” a hatás.

Tizedik estünk címe: Hófehérke és a svéd törpe. Előadásaink a budapesti Bábszínházban vannak. Közben végigjárjuk az ország színházait.
A húzósabb periódusokban nagy a nyüzsgés. A kreatív munka nagy részét Szászi Móni végzi, az ő nevéhez fűződik a Besenyő család alapötlete is.

Pethő Zsolt az előadás helyszínén irányítja az előkészületeket, plakátot tervez és készít, valamint ő koreografálja a mozgásainkat. Az új estek időszakában Laár Andris és én is írunk, a végterméken pedig mindenki közösen alakít. Nekem is  sok feladatom van, például én irányítom a menedzselést, hanganyagokat készítek a stúdiómban.

A számítógépet babrálom  

– Nem sokkal azután, hogy elvégeztem a főiskolát, biológia-rajz tanári állásomat hagytam ott a muzsikálásért. Fájó szívvel tettem, de együtt nem ment. Mindkettő egész embert kíván. Hű maradtam viszont a természettudományokhoz: könyvek, videók, dvd-k várják, hogy időt szakítsak rájuk.

Nem olyan országban élünk, ahol a korombéli zenészek, előadóművészek kényelmesen hátradőlhetnek, és kedvük szerint lépegethetnek fel. Úgy kell dolgoznunk, mintha húszesztendősek lennénk.

Tizenkét éve élek kertes házban. Általában éjjel dolgozom a stúdiómban, ami bérházban lehetetlen. Amikor otthont kerestem, körülnéztem Pesten. Sok területre mondják, hogy zöldövezet, pedig már alig vannak valódi zöld területek, a legtöbb hely túlságosan beépített.

Falusias környezetre vágytam. Ahol jól érzik magukat az állataink is. Három cicánk és egy kutyánk van – örömet is, elfoglaltságot is adnak bőven.

Erősen töprengek, hogy kijjebb megyek, de a munkám egyelőre a városhoz köt. Nem szívesen mozdulok ki, de ha kell, próbálom csoportosítani feladataimat: hetente kétszer tartok ügyintéző napot.
Szeretem a kertet, lenyírom a füvet, de túl sok időm nincs arra, hogy a növényekkel foglalkozzak.

Az az igazság, nem is értek hozzá. Ehelyett a számítógép előtt ülök, írogatok, zenélek – otthon ülős típus vagyok. Adrienn, a párom, akit egy interjú kapcsán ismertem meg, szenvedélyes utazó, engem is rászoktatott a „csavargásra”.

A munkánk a hobbink

– Miközben a társulattal évről-évre bejárjuk az országot, a televízióban nem vagyunk jelen. A közszolgálati csatorna nem hajlandó tudomást venni rólunk. De panaszra azért nincs okunk. Sokan szeretnek minket, húsz éve tart ki mellettünk a közönség. Telt házakkal mennek az előadásaink.

Kizárólag nézőinknek köszönhetjük, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Úgy tűnik, visszakerültünk abba a státuszba, ahonnan elindultunk. Mondhatni underground csapat lettünk.