Dolák-Saly Róbert családi életébe ugyan nem nyertem közvetlenül bepillantást, de a zenész, zeneszerző, szövegíró, énekes, színész, a L'art l'pour l'art Társulat tagja, a magyar abszurd humor egyik legnépszerűbb képviselője biztosított róla, hogy mindent meg fogok tudni állatairól, amire csak kíváncsi vagyok. A tőle megszokott képletes és élvezetes előadásmódban beszélt szeretett állatairól a három macskáról, a kutyáról, és a két csincsilláról.

- Nem mondhatom, hogy csak az enyémek, hárman vagyunk gazdik, Móni a párom, a nevelt lányom Sasa és én. (azóta már nincsenek együtt.- P a p u c s) Sasa volt a keresztanyja a három éve hozzánk került macska testvérpárnak. Ők a szürke cirmos Pötyi és a kék színű Lili, fajtájukat tekintve házimacsekok. Tíz hetesek lehettek, amikor kiválasztottuk és magunkhoz vettük őket. Nagyon jól választottunk. Nem tudom, hogy a macskák egyébként milyenek egymással, de ezek imádják egymást. Ivartalanok, bár nagyon sokat tépelődtünk, míg sor került a műtétre. De tudom, hogy sokkal hosszabb, és nyugodtabb életük lesz így. Az ivartalanítással - legalábbis én így gondolom - valamit elvettünk tőlük, ezt úgy kompenzáljuk, hogy még sokkal inkább szeretjük, dédelgetjük, babusgatjuk őket, mint annak előtte.

- És ki a harmadik cica, ez a vörös cirmos?

- Az ivartalanítás után kezdett túl nagy rend és nyugalom lenni otthon. Egy napon kopogtattak az ablakon, s egy apró cicácska feje bukkant elő. Móni odament hozzá, és mondta neki: édes bogaram, te nem itt laksz, menj ki, itt már van belőled kettő, és megpróbálta a benyomuló macskafit a fejecskéjénél fogva kituszkolni az ablakon, de ő nem tágított, újra visszajött, nálunk akart lakni. Azóta is imádjuk őt. Marci lett a neve és őt is ivartalanítottuk.

- Volt már más állatuk is, vagy ezek az elsők?

- Kucu volt az első macskánk, tőle tanultuk meg, hogy milyen is macskával élni, ő tanított meg bennünket macskául. Sajnos egy éves korában elpusztult, gyógyíthatatlan vírus támadta meg. A macskák hihetetlenül megváltoztatták az állatokról való elgondolásunkat. Az állatokat addig is imádtuk, de személy szerint én, aki mindig is állatbarát hírében álltam, a macskáktól tanultam meg hogyan kell az állatokkal bánni.

- Mi az, amit megtanítottak Önnek?

- Például azt sem tudtam, hogy a macska nem kutya. Nem tudtam, hogy a kutya tényleg butább, mint a macska. Nem tudtam, hogy a macskák mennyire öntörvényűek, mennyire nem hajlandók behódolni az embernek, mennyire önálló, külön egyéniség mindegyik. Ennek megfelelően kell őket vállalni, vagy nem vállalni.
Megtanítottak arra, hogy a velük való kommunikációhoz hozzátartozik az, hogy a macska nem akkor óhajt velem foglalkozni, amikor én. Régen azt hittem, hogy amikor éppen ráérek, akkor jön majd ide, és nem értettem miért megy éppen ellenkező irányba, vagy miért van az, hogy amikor olyanja van, nem bírom levakarni magamról.
Megtanultam, hogy bizony nekem kell hozzájuk alkalmazkodnom. Megtanultam velük úgy együtt élni, hogy ma már nagyon kevésszer hoznak ki a sodromból.
Kucu az első macskám néha bizony kapott egy legyintést, de a halála sok mindent megváltoztatott bennem, ezekkel az állatokkal már egészen másképpen viselkedem, a macskákat például gyerekkoruk óta azzal tartom kordában, hogy hangosan rájuk sisegek, ez mindig hat.
Ahhoz képest, hogy ennyi állat lakik nálunk rend és tisztaság van. Nagyon jó fejek. Nagy segítségem és tanítóm az állatok megértésében Móni, akinek valami hihetetlen empatikus képessége van az állatokhoz. Fantasztikus, hogy mennyire érti és érzi őket. Ő tanított meg arra, hogy próbáljam megtalálni az okát annak, hogy mit miért tesznek. S ő meglepően tisztában van ezekkel a dolgokkal.

- Hogyan élnek együtt a kutya és a macskák?

- Tekintve, hogy nem együtt nőttek fel, hanem a két testvér kivételével más-más időpontban kerültek hozzánk, elfogadják egymást, de nem dúl nagy szeretet.
Nem verekednek, nem bántják egymást, tulajdonképpen jól elvannak együtt. Sajnos nálunk nem alszanak együtt mindnyájan, mint azt néhány barátomnál látom, de együtt tudnak élni. Kutyánk Gréti, alias Hans Grübel (ő egy képzeletünkbeli aktatáskás német mérnök, aki elviselhetetlenül okos és precíz, Gréti kutyánk viszont pontosan az ellenkezője, az értelmi színvonala a név tulajdonosáénak ellentéte, viszont nagyon is elviselhető, ezért kapta ezt a becenevet).
Fantasztikus egyéniség, rengeteget mulatunk rajta, bár ezt csak titkon, és nem hangosan, mert iszonyúan meg tud sértődni. Fajtáját tekintve német vizsla. Megcsinálja azt a kis barom, hogy a fém, vagy fonott szemeteskosárba - amelyben nincsen az ég világon semmi - belenéz, és ott áll. Oldalnézetből ez úgy néz ki, mintha a kutyának nem lenne feje. Órákig képes így állni.

- Miért csinálja ezt?
- Nem tudom. Azt hiszem teljesen lökött. Többnyire a fém papírkosarat szemeli ki magának, ebbe szokott belemeredni. Nem tudom mit lát, már én is többször belenéztem, a világon semmit nem láttam benne, úgyhogy arra a következtetésre jutottam, hogy ott egy új dimenzió nyílik meg a számára, amit mi nem látunk. Ugyanilyen intenzitással nézi a csincsillákat. Odamegy a ketrecük elé, lóg a feje, rajta a fülei, megáll és rezzenetlenül nézi őket. Néha mintha eszébe jutna valami, moccan egyet feléjük, aztán megtorpan, úgy marad, és tovább nézi őket. Irtó jókat mulatunk rajta, de persze csak csendben, hogy ne tiporjunk bele a lelkébe. Tegnap például egy zoknit tettem a fejére, rém hülyén nézett ki, ez engem nagyon szórakoztatott, de Móni rámszólt, hogy azonnal szedjem le róla, és vegyem tudomásul hogy a kutya szemében én vagyok az Isten, ezért megengedi nekem, hogy ilyet tegyek vele, de a lelkébe teljesen belegázolok.

- Hogyan került Önökhöz Gréti?

- Körülbelül hat éves lehetett, amikor magunkhoz vettük. Az utcára dobták, mert a gazdája meghalt és a család többi tagjának nem kellett. Majdnem egy telet töltött az utcán, egyre rosszabb állapotba került, a párom nem bírta tovább nézni, behozta.
Őszintén szólva nem örültem neki, mert úgy nézett ki, a kutya a végét járja, és nem akartam szerepelni abban a jelenetben, amikor nálunk leheli ki a lelkét.
Gréti pár hónap alatt tökéletesen rendbe jött. Azt hiszem elsősorban az a szeretet hozta vissza az életbe, amelyet Mónitól kapott.
Nem tudom lehet-e annál többet adni egy kutyának, mint amennyiben a páromtól részesült.
Hetekig, hónapokig tartott, amíg a kutya tenni mert valamit nálunk. Semmit nem mert önállóan csinálni, csak álldogált. Azt hiszem félt attól, hogy hibázhat, s akkor magára haragít bennünket, s ismét az utcára kerül.

- És a macskák?

- Lili macska a legönérzetesebb állatunk. Amikor Marci hozzánk került hetekbe telt, amíg Lilit vissza tudtuk édesgetni. Végtelenül meg volt sértődve. Hogyan képzeljük mi, hogy bejön ide egy ilyen vörös macska. A legokosabb közülük Pötyi, aki különböző feladatokat meg tud oldani, például kinyitja az ajtókat. Lili ül az ajtó előtt és várja, hogy Pötyi kinyissa neki. Marci az, aki életet hozott a két macska már-már szürkének tetsző hétköznapjaiba, amely az ivartalaníttatásuk után kialakult. Érkezése mindent felbolydított. Van egy falépcső a lakásban, amely xilofonként működik, amikor a macskák kergetőznek rajta fel s alá, természetesen éjszaka.

- Beszéljünk egy kicsit a L'art pour l'art Társulatról, bár azt hiszem nem nagyon kell Önöket bemutatni, annak ellenére, hogy mostanában elég ritkán láthatóak a televízióban.

Szászi Móni, valamint jómagam. Móniról már sokat szóltam, de érdemei között szerepel a Besenyő család alapötlete is. Ma már Móni az egyik forgatókönyvírónk. Szerencsére a társulatban maradtak a mindenkori legkreatívabb szerzők. Örömmel mondhatom, hogy négy egyenrangú író és színész szerepel a csoportban, s ez korlátlan lehetőséget biztosít a jövőnkre nézve. Televíziós sorozatot indítunk az egyik kereskedelmi TV-csatornán. A közönség már nagyon régóta várt erre.

- Hol láthatjuk majd Önöket színpadon?

- A Bábszínházban állandó műsorunk van, általában havi nyolc előadás, de sok meghívásunk van vidékre, a Győri Nemzeti Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban szerepelünk, és hál' Istennek mindig telt házzal. Most például a "A három testőr és a jeti" című iszonyú drámát mutatjuk be.

- Otthon pedig várják Önöket az állataik. Sokat vannak egyedül?

- Nálunk többnyire mindig van otthon valaki, a köztes időket pedig alvással töltik. Nagyon jó érzés hazamenni hozzájuk, sokat jelentenek számomra az állataink. Amikor belépünk az ajtón és ez a négy bolond vár bennünket, nyávognak, ugatnak, és igazán örülnek nekünk, az nagyon-nagyon jó érzés.