Mindig azt hittem, az abszurd humorra csak egy szűk értelmiségi réteg vevő, és tessék! Dolák-Saly Róbert, alias Boborján Madáretető című könyve második a sikerlistán.

- Sajnos a televízió is ebben a tévedésben él. Nem veszik észre, hogy a L'art pour l'art Társulat mindenféle támogatás nélkül tizenhat éve a csúcson van. Estéről estére megtöltjük a színházakat országszerte. Óriási rajongótáborunk van. Hiba lenne azt hinni, hogy a magyar közönség nem szereti a nívós, eredeti dolgokat. Ellenkezőleg. Örült Alfonzónak, Hofinak, Örkénynek... Mindannyian igényes humort műveltek, amilyet én is szeretnék. Mindig az izgatott, hogyan lehet úgy írni, hogy nem veszek tudomást a műfajok korlátairól. A Madáretetőben épp ez a humor forrása. A könyv nem más, mint három bulvárlap paródiája. Van benne képtelen képregény - mivel a rajzoló betegeskedett, kénytelenek voltak rajzok nélkül közzé tenni a képregényeket -, táncdalfesztivál - hang híján tátogó emberfejekre kell szavazni -, és így tovább...

- Néha könnyesre kacagtam magam az ötleteiden, máskor sírni támadt kedvem.
- Néhány szigorú kritikusom is hasonlóan fogalmazott. Azt mondták, ez egy több szintes épület. A felszínen végig lehet kacarászni, de aki mélyebben bocsátkozik az írások értelmezésébe, az se fog unatkozni. Egy olvasótalálkozón filozófusként emlegettek. Csak mosolyogtam a bajuszom alatt. De hát miért is ne? John Lennont is nevezték filozófusnak, holott dalokat írt. A filozófia nem más, mint gondolkodás. És is csak ezt tettem.

- Hogy van ez? Jössz-mész ezen a golyóbison, és közben kimazsolázod az agyatlan dolgokat?
- Valahogy úgy. Állandóan résen vagyok, és megfigyeléseim, töprengéseim eredményét hol egy újságcikkben, hol egy dalban, hol egy jelenetben teszem közzé. De nem kell túlságosan megfeszülnöm, elég abszurd ez a világ magától is. Olyannyira, hogy amikor kötetbe gyűjtöttem az írásaimat, ki kellett hagynom egyet-kettőt, mert szó szerint elhangzottak valakinek a szájából. Van például egy Fedélrikkantó verseny című. Erre látom ám, hogy valahol tényleg ordibáló versenyt rendeztek. Még jobb példa, amikor nemrégiben Laár Andris azzal jött be a színházba: Gyerekek, alighanem ki kell hagynom Besenyő Pista bácsi egyik monológját! Moszkvában megszálltak egy színházat a terroristák. Akkor már egy éve minden előadásban azt játszottuk, hogy most pedig elfoglaljuk a nézőteret. Hát nem őrület?

- Nem fáraszt, hogy reggeltől estig bosszankodsz Agyatlantiszon?
- Borzasztóan fel tudom hergelni magam dolgokon. Minden este megállapítom például, hogy a televíziózás, az emberiségnek ez a csodálatos lehetősége megbukott. Jelentem: nem csak ez. Féltem a gyerekeinket. Húsz-huszonöt év múlva megoldhatatlan problémák tömegével lesznek kénytelenek szembesülni.

- Nem látsz kiutat?
- Hadd válaszoljak Kosztolányival. Egyik nyilatkozatában kikérte magának, hogy ő pesszimista. Az, hogy alkot, a legékesebb bizonyíték arra, hogy hisz a világban. Ha már nem hinne, egy sort se írna többé. Nekem egyébként szerencsém van. A mérgemet le tudom vezetni a színpadon. Kiírom, kijátszom, kibohóckodom magamból, és akkor jól vagyok. Most turnéidőszak van, alig várom, hogy találkozzam a társulattal. Infantilis módon fárasztjuk egymást, és minden utunk röhögésbe torkollik.

- Ezek szerint igaz, hogy a humoristák a magánéletben is folyton viccelődnek.
- Majdnem. Én hasonló közegben élek otthon is, hiszen Szászi Móni, a párom, egyúttal alkotótársam is. Az ő ötlete volt a Besenyő család, és ő írja a jeleneteit. Tüneményes, végtelenül tehetséges írónő. Jellemző, hogy ez az ország nem fedezi fel őt. Ez a mi bajunk. Európába tartunk, közben a saját házunk táján elfelejtünk körülnézni. Pedig ez az egyetlen esélyünk. Haladéktalanul fel kell emelni a tehetségeinket!

- Nem magad miatt mondod, ugye? Hiszen bármit csinálsz, írsz, zenélsz, játszol, odavan érted a közönség.
- Pedig engem nagyon sokan nyírtak. Négyszer kellett ORI vizsgára mennem, hogy egyszer elhiggyék: tudok zenélni. Nem sokkal később megkaptam a lemezemre az Emerton , majd az Arany zsiráf díjat. A színművészetiről is kétszer rúgtak ki. Pedig míg Chaplin csak egy figurát alkotott meg, én - reményeim szerint - többet is. Harminchét évesen kezdtek felfedezni, amikor beléptem L'art pour L'art-ba. Arra gondoltam, szerzek egy kis pénzt az álmaimhoz.

- Megvalósultak?
- Közel állok hozzá. Megvettem a stúdiómat, és készül az önálló zenei estem.

- Milyen műfajban?
- Dolák-Saly-félében. Erőteljes lesz.

- Addig is?
- Addig is kételkedem. Keresem az okokat, és a figyelem a csúsztatásokat az érvelésekben. Ezekre a finomságokra ügyelni kell, különben madárnak néznek. Elénk szórnak mindent, mint a madáretetőben: nesze nektek, egyétek!